Egy tűző nyári délutánon, Vietnám egyik városában, Tung Linh, a húszéves egyetemista, elmondta, hogy „gyakorlatilag semmit sem tud” az országát évtizedekig sújtó véres háborúról, amely a kommunista északi rész és az Egyesült Államok által támogatott déli rész között zajlott. „A nagyszüleim harcoltak a háborúban, és ennek köszönhetően ma már felnézhetünk az égre, láthatunk egy repülőt, és nem félünk, mint ők” – mondta Linh, miközben az arcához ragasztott kis sárga csillag a vörös téglalapban, vagyis a vietnámi zászlóje. Linh, akárcsak Ho Chi Minh városa, ahol él, éppen az 50. évfordulóra készül, amikor a kommunisták győzelmet arattak. A mai Vietnám drámai különbségeket mutat az ország képéhez képest, ahonnan az amerikai csapatok vereséggel távoztak – egy rendkívül dinamikus, gyorsan fejlődő és egyre gazdagabb nemzet alakult ki belőle. Kommunista vezetősége, amely autoriter, a kapitalizmus iránti elkötelezettségét mutatja, a kínai példát követve igyekszik megerősíteni magát mint megbízható gyártóközpont, sőt, Kínával szembeni alternatívaként is. Ugyanakkor ez a törekvés kockázatos, különösen Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi háborúja idején, amelynek következtében egy 46%-os vámmal fenyegeti Vietnámot, ami komoly hatással lehet az ország gazdasági potenciáljára.
Vietnám történelme bonyolult: francia gyarmatosító, kínai vazallus, és 20 éven át az amerikaiak véres csataterévé vált, akik meg akarták akadályozni a kommunizmus terjedését Délkelet-Ázsiában. Azonban nem tudják elkerülni földrajzi helyzetüket. Kína hatalmas területe alatt, Vietnám ismét a színpadon van egy új amerikai csatába – ezúttal azzal a céllal, hogy megállítsák Peking gazdasági hatalmának növekedését. Vietnám fiatal ország, amely sürgeti a fejlődést. A medián életkor 33 év, ami jelentősen fiatalabb, mint Thaiföldön vagy Kínában (40), és jóval fiatalabb Japánhoz képest (50). Linh angol nyelven tanul gazdaságtant és marketinget, és elmondta: „Olyan munkát szeretnék, ami sikeresebbé teszi Vietnámot.” Mosolyogva hozzátette: „És igen, nekem is sikeresnek kell lennem.”
A város, amelyben él, Ho Chi Minh városa, most egy hatalmas metropolisz, 10 millió lakossal. A forgalom, a felhőkarcolók, az ötcsillagos szállodák és éttermek, valamint a nem éppen tiszta masszázsszalonok képe hasonlít más ázsiai nagyvárosokhoz, mint Bangkok, Manilla és Jakarta. A városban alig található nyoma a szocialista ideológiának, ami 1975-ben a város elfoglalásához vezetett, amikor Dél-Vietnám fővárosaként került a kommunista csapatok kezei közé. A győztesek átnevezték Ho Chi Minh városának, a kommunista északi Vietnám forradalmi atyjáról elnevezve. A helyiek azonban még mindig Saigonként emlegetik. Az a nap, amikor a város elesett, 50 éve történt, és Dél-Vietnám ezzel véget ért, amikor az észak-vietnámi tankok áttörték a köztársasági elnöki palota magas vaskapuját, és a vörös zászlót a sárga csillaggal felhúzták a palota fölé. Az amerikai szövetséges, a déli rezsim megbukott, és az utolsó elnök már egy nappal korábban elmenekült. Több mint két évtizednyi keserű konfliktus zárult le, óriási áldozatokkal, hiszen becslések szerint hárommillió ember halt meg, és sokan sérültek meg. 1968 és 1975 között több bombát dobtak erre a keskeny földsávra, mint a második világháború összes hadszínterén.
Bár a fiatalok, mint Linh, örömmel ünneplik a „újraegyesítést”, sokan nem szeretnek a háborúról beszélni. Linh és barátai lelkesen üdvözölték, amikor egy katonákat szállító teherautó elhaladt mellettük. Az ünneplés izgalma érezhető volt, de Linh válasza, amikor a háborúra terelődött a szó, kicsit megfontoltnak tűnt, hiszen a BBC-t kísérő kormányzati felügyelő is jelen volt. „Nem vagyunk dühösek” – mondta egy másik fiatal, Minh, aki jogász szeretne lenni, hogy „sikeres legyen”. „Sőt, gazdag!” – tette hozzá nevetve. Ez a generáció már más szemlélettel közelít az Egyesült Államokhoz, mint elődeik. A fiatalok a globalizációra és a kereskedelemre összpontosítanak, szeretnék tanulni az amerikaiaktól.
Vietnám új vezetése is hasonló ambíciókkal bír, és a közelmúltban a bürokrácia csökkentésére irányuló programot indított. Az eddigi 63 tartományt 34-re csökkentik, a kormányzati minisztériumok száma pedig 30-ról 17-re. Az előrejelzések szerint idén 100,000 állami alkalmazottat bocsátanak el. Az ország gazdasága 5%-kal növekszik, és célja, hogy elkerülje a „középkategóriás csapdát”, amely lassítja a gazdasági fejlődést, mielőtt a gazdaságok gazdaggá válnának. Vietnám nyitott a befektetések előtt, és visszafogadja azokat, akiket korábban elűztek. A háború után körülbelül kétmillió dél-vietnámi hagyta el az országot. A hajókra zsúfolt emberek, akiket „hajós népnek” neveztek, a világ különböző részein élnek ma, és a diaszpóra közel hatmillió embert számlál. A vietnámi kormány támogatja a befektetéseket, és a helyi ipar fejlődésére is nagy hangsúlyt fektetnek.
Vietnám tehát a jövő felé tekint, és bár a múlt emlékei még mindig élnek, a lakosság túlnyomó többsége a béke és a fejlődés érdekében kíván együttműködni az Egyesült Államokkal. A fiatal generáció jövőbe mutató álmaival és reményeivel a háború emlékeiről szóló diskurzus háttérbe szorul, miközben az ország igyekszik a globális gazdaság szerves részévé válni.
