A hatalmas tintahal, amelyet eddig még soha nem sikerült élőben rögzíteni természetes élőhelyén, most először került kamerára, 100 évvel a felfedezése után. A fiatal példány, amely körülbelül 30 centiméteres (11,8 hüvelyk) hosszúságú, a Dél-Sandwich-szigetek közelében, 600 méteres (1968 láb) mélységben lett megörökítve. A felvételt egy tudóscsoport készítette, amelyet az Essexi Egyetem szakembere vezetett, és márciusban, egy 35 napos kutatóexpedíció során rögzítették, amelynek célja új tengeri életformák felfedezése volt.
A szakértők úgy vélik, hogy a hatalmas tintahal akár 7 méter hosszúra (23 láb) is megnőhet, és súlya elérheti az 500 kilogrammot (1100 font), ami a bolygó legnehezebb gerinctelen állatává teszi őket. A molluszkot a felfedezésének 100. évfordulóján azonosították és nevezték el. A Schmidt Ocean Institute Falkor (too) nevű hajójának legénysége egy távirányítású járművet használt a tintahal észlelésére. Dr. Michelle Taylor, az Essexi Egyetem vezető tudósa elmondta, hogy a csapat kezdetben nem volt biztos abban, hogy pontosan milyen tintahallal van dolguk, de az állat szépsége és szokatlan megjelenése miatt felvették a felvételt.
A felvételt később Dr. Kat Bolstad is megerősítette, aki elmondta, hogy a korábbi tintahal találkozások többsége általában csak maradványok formájában, bálnák és tengeri madarak gyomrában történt. „Izgalmas látni az első in situ felvételt egy fiatal hatalmas tintahallal, és alázatos érzés, hogy ők nem is tudják, hogy az emberek léteznek” – nyilatkozta Bolstad. A hatalmas tintahal életciklusáról még nagyon keveset tudunk, de azt tudni lehet, hogy felnőtt korukra elveszítik az átlátszó megjelenésüket, amely a fiatal példányokra jellemző. A faj egy másik megkülönböztető jellemzője, hogy karjaik közepén kampók találhatók.
Korábban már filmeztek elhullott, felnőtt példányokat, amelyek halászok által kerültek elő, de élőben, mély vízben eddig soha nem látták őket. A Természettudományi Múzeum szakértői szerint nehéz megbecsülni a hatalmas tintahal globális populációját. 2022-ben az intézmény jelezte, hogy a megfigyelések hiánya miatt „még ma is az óriási gerinctelen állatok a legenda és a valóság határvonalán egyensúlyoznak”. A tudósok azt is elárulták, hogy januárban először sikerült felvételt készíteni egy gleccser üveg tintahalról. Dr. Jyotika Virmani, a Schmidt Ocean Institute ügyvezető igazgatója hozzátette: „Két különböző tintahal első észlelése egymást követő expedíciókon figyelemre méltó, és azt mutatja, mennyire keveset láttunk a csodálatos déli óceán lakóiról. Ezek a felejthetetlen pillanatok emlékeztetnek minket arra, hogy az óceán tele van még megfejtésre váró rejtélyekkel.”
Ezek az új felfedezések nemcsak a tudományos közösség, hanem a nyilvánosság érdeklődését is felkeltik, és hangsúlyozzák a tengeri környezet védelmét. A Chichester és Camber Sands közötti tengeri élőhely javítását célzó kezdeményezések keretében a szakemberek arra összpontosítanak, hogy a tengeri madarak számára létfontosságú táplálékforrást, a homoki halakat megőrizzék. A Convex Seascape Survey megállapította, hogy az atlanti tőkehal az egyik olyan faj, amelyet túlhalásztak. E projekt keretében a halakat visszaengedik a vízbe, hogy felhívják a figyelmet a Délnyugat tengeri élővilágára. Prof. Maria Fasli elmondta, hogy az Essexi Egyetem szeretne a mesterséges intelligencia forradalmának élvonalában lenni, így a tudományos kutatások mellett a jövőbeli technológiai fejlődésre is nagy hangsúlyt fektetnek. Az óceánok védelme és a tengeri élővilág felfedezése tehát nemcsak tudományos, hanem társadalmi szempontból is kiemelkedő fontosságú, és a jövő generációinak is biztosítania kell az ezeket körülvevő titkok felfedezését.
